– Családom mestersége hosszú múltra tekint vissza. – meséli Gyenes Ferenc, aki maga is 42 éve színesíti gyönyörű virágcsokraival és dekorációival a belvárosi piaccsarnokot. – Kecskeméten 1964-ben végeztem a kertészeti technikumot. Ezt követve dolgoztam még egy-két helyen, hogy szert tegyek tapasztalatra, majd a rövid kitérőkből visszatérve édesapám mellett töltöttem tizenhárom évet. Így tulajdonképpen a valós gyakorlati részét a szakmának nála sajátítottam el.
– Maga a kertészet iránti elhivatottság a szülőkig vezethető vissza. A nagyszüleim ugyan cukrászok voltak, édesapám még is a kertész hívatás mellett döntött. Öten vagyunk testvérek, hárman választottuk apánk mesterségét; illetve a családon belül többen is e szakma szerelmesei lettek. Gyermekeim, fiam és lányom ugyan nem léptek nyomdokainkba, de a virágok iránti szeretet az ő életüket is kíséri.
Édesanyám elsősorban a kereskedelmi forgalmazásban vállalt szerepet. Családunk már a piac megnyitásával képviselte magát kertészete virágaival. Ezt megelőzően a nyitott piacon kínáltuk őket még a Magyar-Szovjet TSZ fennállása idején. Szüleim nyomában itt a csarnokban tovább folytattam a tevékenységüket és annak már idestova 42 éve. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ami a hobbim az egyben a szakmám is. Számomra nagyon fontos a szüleimtől kapott örökség, ezért is ápolom minden lehetséges módon.
– Szívesen emlékszem vissza a régi időkre, bár nem voltak egyszerűek. Édesapám munkássága a mai napig példaértékkel lebeg a szemem előtt. Saját üzlete a Szabadság téren állt mindaddig, míg nem államosították. Később ugyan visszakapta a kertészetét, de akkor már nem élt vele. A Magyar-Szovjet TSZ nyitott egy üzletet a Rákóczi utcában, ahol ő elvállalta az üzletvezetői posztot. Közben Városföldön épített egy kertészetet üvegházakkal, melyet sajnos kifosztottak; még a földet is elvitték belőle. Mi öten testvérek összefogtunk, hogy segítsünk neki a helyreállításban. Apám akkoriban csokros ibolyát termesztett. Kazánnal fűtöttünk, melybe éjszaka két óránként valakinek raknia kellett a tüzelő anyagot. Emlékszem arra is mikor még a melegágyat istállótrágyával igyekeztünk felmelegíteni. Egyébként Magyarországon édesapám volt az egyedüli, aki gyöngyvirágot hajtatott nőnapra. Ezt a szép gesztust a mai napig hűen őrizzük, bátyám lett a követője. Édesapám az utolsó pillanatáig kertész volt.
– Említést tennék még egy felmenőmről is, akihez fűződő családi kapcsolatom szintén büszkeséggel tölt el. Ő Gyenes Mihály az üknagyapám, akiről tudni kell, hogy nevéhez fűződik a Gyenes tér lecsapolása. Illetve abban a szerencsés helyzetben került, hogy vendégül láthatta otthonában Jókai Mór írót.
– Szeretek itt a piacon lenni. Régi igazi míves munkákat szoktam behozni, mindig az aktuális alkalmaknak megfelelően. Szívvel-lélekkel teszem mindezt, nekem nem mindegy mit, hogyan „tálalok” a standomon, mert a név kötelez. Mostanra már igyekszem én is lépést tartani a modern kor technológiájával. Teljes automatikával felszerelt üvegházban nevelem a virágaimat. Bútorzata a jelen kornak megfelelő gördülő asztalokból áll. Mint már említettem minden mechanikus: az energia ernyő, mely télen a fűtés szempontjából sokat jelent, a szellőző berendezés és a tetőnyílás is. Az ültetéssel kapcsolatos teendők viszont kézi munkával történnek. Maga az üvegház oldalai öt milliméteres üvegből állnak, így szerencsére a tavalyi komoly jégverés sem okozott benne nagyobb károkat. Régen, mikor még megérte, hajtattam liliomot, tulipánt és más virágokat is, de egy ideje már csak igazi míves muskátlikkal foglalkozom, melyeket kizárólag tavasszal ültetek.
Azzal, hogy elkezdték behozni külföldről a növényeket ellehetetlenítették a kertészeteket. Sajnos én is kénytelen voltam szemléletemmel szöges ellentétben cselekedni. Szerintem a magyar kertészek is tudnak olyan ügyesen dolgozni és minőségi virágokat nevelni a piacnak, mint a hollandok. Meg is fogadtam magamnak nosztalgiából, hogy megint fogok liliomot hajtatni.
– Hozzám nem vásárlók jönnek, mivel nem úgy tekintek rájuk. Sokkal többet jelentenek ők számomra, szorosabb kapcsolatok ápolok velük. Van, aki csak azért jön, hogy gyönyörködjön a standban, ő a látogató. És jönnek a barátok, ismerősök. Barátok, látogatók, ismerősök és nem vevők. Sokszor nem is a pénzért csinálja az ember, persze fontos a megélhetés is, az hogy talpon maradjon. Viszont ahogy halad a kor úgy döbben rá az ember, ha a munkája gyümölcse nélkülözi a szívet-lelket, amit csinál nem az, ami.
Puskás Tünde
